Nemrég nálunk járt az állatorvos. Beadta a macskának a szokásos kombinált oltást, adott féregtelenítőt (közérdekű információ: terhesség alatt sűrűbben - negyedévente - kell csinálni), majd leült egy kicsit beszélgetni. Szóba került a terhesség is, természetesen. Gratulált, kérdezte, hová fogjuk tenni a kiságyat, mondta, hogy nem kell aggódni a macska-gyerek összeszoktatás miatt, hiszen az úgyis egy lassú folyamat lesz ("nem rögtön egy egyéves fog idejönni"  - mondta például mosolyogva), örült a negatív toxoplazmózis eredménynek, biztatott, hogy aligha kell tőle a jövőben tartani egy szobacica esetében, felajánlotta, hogy forduljunk hozzá segítségért és tanácsért, és egyebek között azt javasolta Clamesának, terhesség alatt mosson kezet mindig a macskászás után. Jó hangulatú beszélgetés volt, megnyugtató és mégis informatív. Valahogy így képzelek egy társalgást köztem és egy másik ember között, gyerekvállalás és macskatartás tárgyában.

Érdekes - és sajnálatos - módon azonban, sok ember nem egészen így gondolkodik ezekről a dolgokról. Szerencsére vannak macskabolond ismerőseim is, de vannak néhányan olyanok (s ahogy a neten keresgéltem, azt kellett tapasztalnom, hogy ez nem csak az ismerőseim között fordul elő), akik valamiért vagy-vagy kérdést csinálnak a macskatartásból és gyerekvállalásból. Őszintén megmondom, nem értem meg őket és legalább annyira felháborít tolakodásuk, amivel rám akarják tukmálni a véleményüket. Úgy látom különben, hogy más macskatartók is így vannak ezzel. Legalábbis a címben lévő kérdés nem tőlem származik, hanem egy dühödt kommentelőtől, akit mélyen felháborított, hogy valaki természetesnek tekinti, hogy lemondjon a háziállatáról, mikor a gyerek megszületik.

Én a macskánkat családtagnak tekintem, aki iránt ráadásul felelősséggel tartozom: túlélne egy ideig a városban ugyan nélkülem is, de az egészségéért, az otthonáért és a környék állatvilágát nem letaroló táplálkozásáért mégiscsak én tudok tenni. Nem, nem tekintem embernek, sem gyerekpótléknak, hanem kedves, érdekes, hozzám kötődő (mert a közhiedelemmel ellentétben a macskák kifejezetten erősen tudnak kötődni emberekhez - ezügyben Clamesa tudna mesélni arról, hogy mennyit változott a viszonyuk az elmúlt hónapokban) háziállatnak. Másként gondolok a macskákra és a kutyákra, mint mondjuk egy hörcsögre, másként, mint egy molylepkére, másként, mint egy csirkére és persze másként mint egy őzre. A macska és a kutya az én számomra családtag: azt értem ezen, hogy nem akarom kiűzni a lakásból, nem tekintem elfogyasztható haszonállatnak, de nem is tekintek rá mint cuki, ámde érzelmileg teljesen közömbös vadállatra. Ezért sem gondolom, hogy egy gyerek és egy macska együttélésének potenciális nehézségei azt jelentenék, hogy csak úgy kitehetném (elajándékozhatnám) a macskámat, hogy fel lennék mentve egy másik élőlény iránti felelősségem alól. És azt sem gondolom, hogy egy gyerek feleslegessé tenné a macskámat. Ahogy a házasságomat se teszi feleslegessé, a munkámat se és a barátaimat se, ahogy az állampolgári kötelességeimet se és még egy csomó minden mást se. Holott ezeknek az összeegyeztetése a gyerekvállalással nem mindig könnyű. Csakhogy ezek különböző dolgok. A macska is egy dolog, egy gyerek meg egy másik. Valahol nevetséges, hogy ezt egy macskabolondnak kell magyaráznia. De hát ez van.

Lehetnek persze nehézségek a macskatartás és a gyerekvállalás összeegyeztetésében. Persze. A macskát egészségesen kell tartani, meg kell vele értetni, hogy a gyerek nem játék. A gyerek egészségére is vigyázni kell és meg kell vele értetni, hogy a macska nem játék. Oda kell figyelni. Türelmesnek kell lenni. Az élet tele van kisebb-nagyobb kockázatokkal, amelyek ugyanakkor jó dolgok szükségszerű velejárói. Nevetséges dolog lenne az ilyen jó dolgokról teljesen lemondani, csak, mert munkával járnak. Inkább: 

A gyerek melletti macskatartásnak ráadásul nem csak veszélyei vannak: csökkenti az allergiára való hajlamot, remek játszótárs lehet, segíthet a gyereknek megérteni, hogy egy másik élőlényre nem mindig kényszerítheti rá az akaratát és így tovább.