2015. dec 12.

81. Ha kell, kard élén vagy lángon keresztül

írta: Aldric
81. Ha kell, kard élén vagy lángon keresztül

Inkvizíció. Nagyon érdekes és egyúttal lehangoló tapasztalatokat szereztünk a terhesség kezdete óta azzal kapcsolatban, hogy különböző emberek mennyire határozott álláspontokat képesek felvenni a terhességgel és a gyerekneveléssel összefüggő kérdésekben és mennyire kérlelhetetlenül képesek azokat képviselni másokkal szemben. Nem csak az furcsa, hogy mennyi minden lesz hirtelen közügy, ha az ember gyereket vár, hanem az a doktrinerség is, amellyel viszonyulnak ezekhez a dolgokhoz az emberek. Bevallom, a mérsékelt szellemiségű felvilágosodás gyermekének érzem magam és zsigerileg irtózom kétféle hozzáállástól, amelyek annyi kárt tettek már a világban és amelyek nem csak a nagy, történelemformáló ideológiák képében keserítik az életünket, hanem a mindennapok életközeli kis hitvitáin keresztül is. Ezeket annak idején "rajongásnak" és "babonának" hívták, ma talán jobban ráismerünk ha vallási fundamentalizmusnak és ezotériának mondjuk. Tényleg elkeserít, amikor az ember a legváratlanabb helyeken kénytelen szembesülni velük.   

Tolerancia és trade-off. Számomra ez több okból is megrázó élmény (mi tagadás Clamesának is az, persze magára vethet, minek olvas annyi fórumot): bár nekem is megvan a véleményem a dolgokról, e véleménynek fontos része, hogy 2015-ben Magyarországon (felső) középosztálybeliként gyereket vállalni privilegizált helyzetet jelent abban az értelemben, hogy az ember több, egymással többé-kevésbé egyenértékű opció közül választhat a legtöbb olyan kérdésben, amiről az emberek gyűlölködő vitákat szoktak folytatni. Megtehetjük, mert mindennek ellenére a világ gazdagabbik felének félperifériáján élve megfelelő orvosi háttér, anyagi erőforrások, tájékozódási lehetőség áll a rendelkezésünkre, hogy szabadon kiválaszthassuk a nekünk legmegfelelőbb lehetőséget. És megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy ne a számunkra egyetlen lehetséges opciót válasszuk vagy belepusztuljunk (a gyermekünk belepusztuljon) abba, hogy nincs alternatívánk. Lehetünk szoptatáspártiak vagy tápszeresek, igény szerinti vagy háromóránkénti szoptatás pártiak, otthoni vagy kórházi szülés pártiak, akarhatjuk elkerülni a császármetszést vagy vágyhatunk rá kifejezetten, lehetünk tudománypártiak vagy alternatív medicinák hívei, ősanyák, konzervatív vagy liberális szülők stb.. Megtehetjük, mert kisebb-nagyobb nehézségek árán, de végül mindannyian, akik e privilegizált réteg tagjai vagyunk, megtalálhatjuk, amire vágyunk. Még a saját hittételeinkkel azonosuló embereket is meg tudhatjuk találni, némi erőfeszítés ellenében. És sajnos, megtehetjük azt is, hogy a sokféle "elég jó" megoldás közül az egyiket preferálva nüanszokon lovagoljunk és jellemünktől függő mértékben oktassunk ki, bántsunk és alázzunk meg másokat nyilvánosan az egyedül üdvözítőnek hitt megoldásaink nevében. Talán van, akinek ismerős Madách Imre, Az ember tragédiája VII. színe, ahol embereket küldenek máglyára nevetségesen ostoba hittételek vitája miatt. Hogy is indokolja a Pátriárka a kegyetlen ítéletet?

PÁTRIÁRKA
Fiam!
Nem az szeret, ki a testnek hizelg,
De aki a lelket vezérli vissza,
Ha kell, kard élén vagy lángon keresztül
Ahhoz, ki mondá: Nem békét, de harcot
Hozok a földre. - E gonosz hitűek
A szentháromság rejtélyes tanában
A homoiusiont hirdetik,
Mig az egyház a homousiont
Alapítá meg a hit cikkeül.    

Őszintén meg vagyok róla győződve, hogy a számunkra rendelkezésre álló, annyira vitatott opciók abból a szempontból mind egyenértékűek, hogy mind hozzáigazíthatók az igényeinkhez és mindegyik választása bizonyos trade-offot is magával hoz. Itt van például a szoptatás és az anyatej. Az anyatej ideális esetben az optimális táplálék egy csecsemőnek, de a mi helyzetünkben egyáltalán nem az egyetlen legitim választási lehetőség. Ha ezért valaki azt mondja, hogy csak anyatejet szabad adni a gyereknek, mert az (1) "A Természetes" dolog vagy (2) mert csak lelkibeteg emberek nem akarnak szoptatni és nem kellene adni alájuk a lovat vagy (3) mert aki tápszert ad a gyerekének, az a tápszergyártók áldozata vagy (4) mert aki tápszert ad a gyerekének, az állati testnedvvel helyettesíti az anyatejet és az undorító, az egyszerűen idióta.

breast.jpg

Ad1 A "természetes" nem azt jelenti, hogy valami mindenképpen jó. Az e-coli baktérium is természetes, a hasmenés is az, a halál is az. A gyermeknemzésnél az a "természetes", hogy 200 millió petesejtből alig néhányból lehet gyerek. Hogy az ejakuláció során kiáradó 3-400 millió hímivarsejtből egyszerre legfeljebb ha 1-2 juthat célhoz. Hogy a terhességek zöme elhal az első menstruációig. Hogy a korai terhességek 20%-a elhal egyszerű génösszeszerelési hiba miatt. Hogy minden 600. gyerek Down-kóros. Hogy százszám vannak genetikai betegségek. Hogy a nők jelentős része a modern orvoslás születéséig belehalt a szülésbe. Hogy a lakosság 500 ezreléke a modern orvoslás megjelenéséig nem érte meg a felnőttkort. Hogy az antibiotikumok elterjedéséig a gyerekek gyakorlatilag BÁRMIBE belehaltak. Ez mind TERMÉSZETES.

Ad2 Nem gondolom, hogy aki mást választ, mint amit én javaslok, az kizárólag lelkibeteg lehet. Sok egyéb oka is lehet. És nem, ennek nem az az oka, hogy az én választásom eleve téves lenne, tehát a másik oldal képviselőit semmiképp sem vádolhatnám lelkibetegséggel. Hanem az, hogy ezek a hitkérdések messze túl vannak értékelve és nem ott húzódik a határvonal fanatikusok és normálisak között, ahol elválnak a velem egyetértők a másik opciót választóktól, hanem ahol a sokféle, egyaránt legitim megoldást választó elválik a saját rögeszméit hisztérikusan másokra kényszeríteni akarótól. 

Ad3 Összeesküvéselmélet. Sapienti sat. 

Ad4 Bár sokan nem szeretik hallani, de az ember is állat. Az anyatej funkcionálisan pont ugyanolyan, mint például a tehéntej: az egyik az emberállat, a másik a viszonylag közeli emlős rokonunk, a sokezer éve háziasított szarvasmarha kölykének táplálására szolgál a természetben. A kémiai összetételük más és más, mivel másik állatra van optimalizálva evolúciósan, de az emberek zöme a háziasítás óta megtanulta feldolgozni a tehéntejet, mivel az nagy adaptív előnyökkel járt a tejivók számára. A dolog olyan sikeres, hogy a tudósok szerint egymástól függetlenül több helyen is kialakult és terjedni kezdett a megfelelő génmutáció. Vagyis: a tehéntej alkalmas emberi fogyasztásra, s a belőle készült tápszer is. Ezekből ugyanis kivonják a csecsemők által feldolgozni nem tudott kazeint.

Van a szoptatásnak egy csomó valódi előnye is. A fenti 4 érv nem mondja azonban meg ezeket. Ilyen például az immunerősítő hatás, az, hogy a szoptatás erősítheti a gyerek-anya kapcsolatot és hogy nem kell helyettesítő termékkel ellátni a gyereket, az anyatej többnyire "ott van".

De persze ezek az előnyök nem kizárólagosak: a nem szoptatott gyerekeknek sem feltétlenül rossz az immunrendszere, a testi intimitás sem csak szoptatással teremthető meg és a tápszerek is, ha nem is optimális, de elég jó megoldást kínálnak a gyerekek táplálására. Ezért, bár teljesen legitim dolog a szoptatás hívének lenni és természetesen ugyanilyen legitim azt gondolni, hogy a szoptatás ideális helyzetben az optimális megoldás, de aki nem hajlandó beismerni, hogy nem ez az egyetlen legitim választás 2015-ben Magyarországon, az nyilvánvalóan nem mond igazat. És ha valaki ezt a kizárólagos véleményét mindenféle türelem nélkül vágja mások szemébe, az feleslegesen bánt meg embereket. Sok jó ok van arra, hogy valaki ne akarjon szoptatni, sőt, vannak olyan esetek, amikor a szoptatás egyszerűen lehetetlen. Szerencsénk van, hogy egy olyan kivételes történelmi helyzetben vagyunk, hogy rendelkezésre állnak számunkra teljesen legitim alternatívák.

Szakítópróba. Mi jónéhány gyerekvállalási kérdésben meglehetősen határozott véleménnyel rendelkezünk, igyekszünk a véleményünket tájékozódás révén kialakítani, s fenntartva a jogot a tévedésre, szeretjük azt hinni, hogy a mi megoldásunk a miénk és nem szeretnénk mások számára kötelezővé tenni, akkor se, ha meg van a véleményünk a többi megoldásról is. Szomorú szembesülni azzal, hogy milyen nehéz az álláspontunkat nyilvánosan megvédeni a moralizáló agresszió pergőtüzében (mikor betévedve a miénktől eltérő álláspontú csoportokba hamarosan kiderítik, hogy deviánsak vagyunk.) Néha az az érzésem, a mai emberek nagy jódolgukban fel sem tudják fogni, hogy milyen szerencsés helyzetben vannak és olyan, globálisan nézve teljesen lényegtelen kérdésekben képesek teljesen kizárólagos és teljesen intoleráns álláspontokat képviselni, mint az Egyedül Üdvözítő Megoldást. "Tilos tápszerezni, különben összedől a világ és mindenki debil lesz." "Az apuka ne akarjon részt venni a csecsemő gondozásában, mert a férfiak arra szervileg alkalmatlanok." "Menjen a kismama rögtön a terhesség elején táppénzre, mert senki se fogja neki megköszönni, ha tovább dolgozik." "A császármetszés ördögtől való, mert elveszi a szülés csodás élményét." "A hordozás egy baromság, mert csak ősanyák csinálják és a gyerek egész nap az anyján fog csüngni." "A három óránkénti etetés kegyetlen dolog, mert nem veszi igénybe a gyerekek valódi igényeit és neurotikus embert nevel belőle." stb.

feeding.jpg

Atyaég! Ha belegondolok, hogy milyen borzalmas körülmények között kell élnie a magyar társadalom többségének az ilyen vitákat folytató doktrinerekéhez képest! Hogy milyen szörnyű körülmények között élnek száz és százmilliók világszerte! Hogy a mi életformánk mennyire nem tipikus az elmúlt tízezer évekhez képest! És hogy mindezekhez képest mennyire szánalmasak és kisszerűek ezek a viták! A magam részéről elhatároztam, hogy soha nem fogok ilyen vitákban részt venni és Clamesát is arra fogom kérni, hogy ő is igyekezzen megtartani a véleményét idegenek előtt. Ez persze nem fogja megakadályozni, hogy a gonosz és tolakodó hülyeség szembe jöjjön velünk minden utcasarkon és fórumon, de valamit mégiscsak tenni kell, hogy ne váljék ez a fenséges élmény, a terhesség és gyereknevelés szakítópróbává a józan értelmünk számára.     

Szólj hozzá

szoptatás tolerancia tápszer ősanya