Már az ötvenedik posztot írom/írjuk a terhességeinkről/szenvedéseinkről/örömeinkről!:) Ez egy igazi évforduló! Kis kitérőként: az évfordulókról a következő King of Queens jelenet jut eszembe:

Carrie: Oh God, how should I start...What year was the bicentennial? Doug: 1776! Carrie: No, that was the actual thing. I'm talking about the anniversary...

Na, szóval a 16. héten nőtt a hasam, és már ekkora. A mellem nem nőtt már, mert az meg már jó régen ekkora.

Viszont fájdogál még mindig. A mellbimbóim ki vannak száradva, kenjük szorgalmasan kék tégelyes Nivea-val. Öreg néni szagom lesz tőle, de én szeretem. Kaptam Anyától fürdés közbeni testápolót, hátha azzal majd kenem a pocim, mert azt viszont mindig elfelejtem. A striák kamaszkorom óta jó társaim az életben, és ahol elfér 20, ott elfér 40 is! Nem igaz?:)

Híztam végre 2 kilót! Most már 58 kg vagyok. Azt hiszem, ezzel vigyáznom kell, mert a magasságom valahogy nem követi a súlynövekedést, így a BMI-m egy idő után el fog mozdulni a normálisból. Most eldobhatnám a kezemből a mai második szem szilvát, de inkább megpróbálok majd valahogy megnőni egy kicsit.

Nem eszem többet, mint a terhesség előtt, viszont másfajta ételeket. Mostanában nagyon kívánom a kukoricasalátát (szeretlek Aldi!), és a tepertőt (szeretlek kisbolt a Várban!), és a gyümölcsöket (szeretlek Anya és Apa, akik hegyvidéki gyümölcsöket hoztok). Hogy őszinte legyek, igyekszem nem nagyon meghízni, mert ha 2 hét múlva rossz hírt kapunk és meg kell szülni a gyereket, akkor nem akarom a következő terhességet túlsúlyosan kezdeni. Ha meg egészséges lesz a baba, akkor sem szeretnék eltüntethetetlen plusz kilókat magamra. Bár, szerencsés vagyok súly szempontból, mert nem fogok szoptatni a Fraxiparine miatt, ezért amint a dokim engedi, tudok sportolni megint.

A Fraxiparine miatt egyre idegesebb vagyok. Second thought: egyre kevesebbszer, de akkor egyre idegesebb. Annyira fáj a tűszúrás, hogy azt elmondani nem tudom. Ha az amnió után kiderül, hogy a SEMMIÉRT csináltuk, én ráborítom valakire a müzlijét!:) Egyébként, nemcsak az fáj minden nap, mikor a tű beszúródik, hanem a csomók is, amik a hasamon vannak emiatt a szar miatt. Külön vicces, amikor esténként a mellemtől és a hasamtól nem látva a hasam alját, tapogatom, hogy hol van még nem véraláfutásos és nem csomós terület. Ennek a bekezdésnek itt vége van, mert egy percre vagyok a forralt bor készítésétől és megivásától.:))

Néha érzem a gyomorsavam mostanában, de talán ennek az is lehet az oka, hogy nachost zabálok sajtszósszal a moziban. Jut eszembe, mozi! Mostanában a túl hangos dolgoktól heves szívdobogás jön rám és egy 2 órás film alatt kétszer ki is kell mennem pisilni.

A méhem néha olyan furcsa, mintha lepkék repkednének benne, néha meg mintha bizseregne benne valami. Igyekszem annyit beszélni a gyerekhez, amennyit csak a rettegésem enged az amnió miatt. Majd, ha kiderül, hogy egészséges, akkor többet foglalkozunk vele, neki - az orvostudomány mai állása szerint - úgyis teljesen mindegy.:)

Jövő héten végre amniocentézis! Büszke vagyok magamra és Aldricra is azért, ahogyan kibekkeltük ezt a 4 hetet, mások szabadságot vesznek ki és 4 hétig otthon sírnak. Mi kitartottunk, eljártunk itthonról, próbáltunk társaságba menni, pedig még egy másik tragédia is ért minket a hetekben. Reménykedünk, hogy a Down-kór éppen elkerül majd minket, hátha más baj lesz.:D

Itt egy videó arról, hogy hogyan történik maga a beavatkozás. Nem tűnik parának. Persze biztosan az lesz, de végre látjuk uh-n a gyereket! Sőt, pl. megtudjuk, hogy él-e.:) (A videón szereplő genetikus egyébként nem úgy néz ki, mint azok a pornószínészek, akik miatt az ember megsajnálja a 18 éves partnernőiket, amiért azok apja alkoholista, az anyja meg drogos volt?!)

Kicsit örülök az amniónak, mert így már 1,5 hónapja nem láttuk a védőnőt, és még egy ideig nem is fogjuk.:) Jaj, most az itthoni mérleget kell használnom és saját magam beírni az adatokat a várandósgondozási könyvembe???

Végre ősz van, így lehet szoknyákat hordani vastag harisnyával, amik nem szorítják el a hasamat! A lábaim, a hátam és a fenekem sem híztak, de a hasam miatt már nem jó rám a kedvenc őszi bőrkabátom, marad a kötött kabát. Meglátom, télre mi kell majd, ha egyáltalán kell. És, végre nem zavar, hogy a hajam még a szokásosnál is dúsabb amiatt, így leginkább így vagyok mostanában: