Egyetlen haditerv sem éli túl az ellenséggel való találkozást, mondta egyszer egy híres hadvezér és ez a mi esetünkre is - fájdalmasan - igaz. Ezzel együtt, mégis szeretnék írni róla, mert ez is volt része a dolognak.

Ott kezdeném, hogy harminchat éves vagyok, a testvéreimnek már nagy gyerekei vannak, a barátaimnál az utóbbi néhány évben kezdtek el megszületni a gyerekek. Alapjában véve szeretem a gyerekeket és viszonylag sok időt is töltöttem gyerektársaságban az elmúlt tíz évben. Mondanom sem kell, hogy megörültem, mikor kiderült, hogy Clamesa maga is szeretne gyereket és a tervezgetés során jó volt rájönni, hogy mennyire egy hullámhosszon vagyunk fontos és alapvető kérdésekben. 

Az egyik ilyen az volt, hogy nem szeretnénk egykeresős családban élni és a gyerekvállalást közös feladatként fogjuk fel. Akarunk gyereket, de nem valami helyett, hanem mindazon dolgokkal együtt, amik egyébként is vagyunk. 

A másik ilyen, hogy nem akarunk majd mindenáron gyereket. Nem szerettem volna öreg szülő lenni. Sajnos, láttam ilyet ismerősöknél és elég rossz benyomásaim alakultak ki. Biztosan van ellenpélda is, de a veszélyek nyilvánvalóak és elriasztóak. Ha tehát belátható időn, pár éven belül nem születik gyerekünk, akkor elfogadjuk ezt a dolgot. Mindez nem jelenti, hogy feltartott kézzel adnánk meg magunkat a sorsnak, de tiszteletben fogjuk tartani a biológia, az OEP és saját teherbírásunk határait.

A harmadik, hogy nem tervezünk egynél több gyereket. Az élet persze bármit hozhat, de tervezni nem tervezünk tovább. Nem vagyunk és nem is leszünk jómódú emberek, a magyar férfiak életkilátásai hosszabb távon egyébként sem valami fényesek, a következő évtizedek különben is riasztóan beláthatatlanok - jó szívvel nem merünk nem óvatosan tervezni. Régebben mindig úgy gondoltam,  testvérre nagyon nagy szüksége van mindenkinek, de mivel eleve adott a jó sok unokatestvér, ennek a kérdésnek talán kisebb a jelentősége, mint régen gondoltam (Ezzel együtt, Clamesa szed folsavat, ami - mint emlékeztetett is rá az előbb, némiképp megnöveli az ikerterhesség valószínűségét, szóval... ki tudja, mi lesz?)  

A negyedik, hogy igyekszünk majd tanulni, de próbálunk nem dogmatikusak lenni. Egyikünk sem ellenséges a tudománnyal szemben és nem is hiszünk abban, hogy a személyes tapasztalat adu ász lenne (nekünk az orvos és a gyerekpszichológus nem kisebb tekintély a szomszédnál vagy a szüleinknél). A természetest nem tekintjük pozitív jelzőnek, mert az ebola is természetes és a karfiol szaga is az. Sőt, nekem a programozott császár is természetes, a tápszer is, meg a műtét nélküli szülés és a szoptatás is. Az ezotériától viszont feláll a szőr a hátunkon, beleértve a homeopátiát is. Ez az a határ, amit nem vagyunk hajlandók átlépni. Nagyjából ezek között a keretek között próbáltunk tájékozódni. Olvasgattunk már jóelőre, meg sokat beszélgettünk, igyekeztünk a kritikusan és reflexíven viszonyulni a saját családunk tapasztalataihoz és kíváncsi szemmel figyeltük barátainkat. 

Az ötödik, hogy természetesnek vettem és elfogadtam, hogy bizonyos kérdések a nő önrendelkezésének részei. Ha nem akar, nem mer "természetesen" szülni, akkor ez az ő döntése, az ő teste. Ha nem akar szoptatni, akkor ez szintén elsősorban őt érinti. Ugyanakkor viszont minden olyan megoldást preferáltam, amely lehetővé tenné, hogy én minél korábban egyenlő partnerként vehessek részt a gyerek gondozásában. Én például ezért a tápszert egyáltalán nem éreztem ördögtől valónak. Apa szerettem volna lenni, de nem hétvégi apa, nem esti mesét mondó apa, nem igazságtevő apa, hanem teljes értékű szülő. Clamesa ezt el is várta volna tőlem.

Végül, elhatároztuk, hogy sosem fogjuk megütni a gyereket (nem csak, mert tilos, hanem mert erkölcstelen is) és igyekszünk elkerülni az érzelmi bántalmazást is. Tudom, tudom, egy dolog az elmélet, más a gyakorlat. De ez volt a haditerv. Felbátorított, hogy korábbi tapasztalataim kedvezőek voltak a gyerekekkel. Sosem idegesítettek fel, bármennyit ugrálhattak a fejemen és általában viszonylag könnyen össze tudtam velük barátkozni. Persze nagybácsinak lenni mindig könnyebb, mint apának, hiszen csak néhány órára vagy néhány napra vagy összezárva egy gyerekkel és persze ami megfelelő viselkedés egy vendégtől, egy nagybácsitól, az valószínűleg hiba egy apától.