2015. sze 05.

39. A tizenharmadik hét: VÁRandósság!

írta: Clamesa
39. A tizenharmadik hét: VÁRandósság!

Az előző részek tartalmából: A nődokim a 9 hetes uh utáni konzultáción azt mondta, hagyjam el a 12. hét betöltésével az Utrogestant, a Merckformint, a Femibiont (kombinálva a DM-es babamama vitaminnal). A pajzsmirigy szintemet meg kell méretni, és az alapján be kell állítani a Letrox szintjét. A D-vitamint továbbra is szednem kell, mert még mindig nem jó a szintje, meg amúgy is itt az ősz. Az Aspirin a Fraxiparine-nal kombinálva a terhesség utáni 6. hétig az életünk része marad.

Ezzel a kedves üzenettel köszöntik kidobott gyógyszereim a 13. hetet:

gyogyszerek_1.jpg

Hétfőre van időpontunk egy - telefon alapján kedves - magán hematológushoz. Meguntam a huzavonát a Honvédban, és a tűrhetetlen bunkózásukat is. Azt mondta, ad szakorvosi javaslatot és szerinte nem érdemes vérből méregetni az injekció hatékonyságát, kilóra kell adni és kész. A 0,3-as helyett esetleg a 0,4-eset fogja javasolni, azt mondta, de kíváncsi a leleteimre. Szeretnék majd tőle kérni egy javaslatot, hogy maradjon-e a 36. heti programcsászáros szülés, hogy altatásban kell-e csinálni vagy elég érzésteleníteni. A Fraxiparine betegtájékoztatója szerint nem lehet vele szoptatni (mi így is terveztük eredetileg is), erre azért rá akarok kérdezni. Szeretném, ha a császárkor nem altatnának és Aldric benn lehetne velem közben a fejemnél, elbohóckodnánk, vagy csak néznénk egymást. Jaj, majd zenét vagy filmet is ki kell választani a műtéthez...Még csak ebben vagyok biztos:

És mai adásunkban: A 12. hét nagyrészt hisztizéssel és fröcsögéssel telt részemről. Úgy vártam ezt a szombat reggelt, mint a Hanukát szokás. És ez is 10 napnak érződött...Először is, a felfázásom még mindig nem múlt el tökéletesen, pedig több mint egy hete szedem a gyógyszert. Tegnap ugyan a BLESZ honlapján felbuzdulva be akartam menni urológiára, ám ott a helyszínen kiderült, hogy aznap mégsincs rendelés. A háziorvos sincs pénteken. Így a felfázásom ügye hétfő délelőttre marad.

A nyaralásunk végén meg megfáztam a reptéri légkondiban töltött 12 óra, majd az itthoni nyitott ablaknál alvás alatt. Ennek szerdán volt a mélypontja, amikor valami elkezdte szorítani a torkomat, én meg rohangáltam a lakásban, és biztos voltam benne, hogy belehalok:

withoutme.jpg

Aztán hánytam egyet, és kiderült, hogy ja, hogy az csak slejm. Azóta egyre jobban és jobban vagyok, ma már nem orrfújással keltem.:) 

A héten egyszer éreztem, hogy nagyon húzódik a hasam. Azt hiszem, hogy a méhszalagok nyúlnak, de a fene se tudja. Azon úgy bepánikoltam, hogy Magne B6 ivókapszula nélkül nem tudtam megnyugodni. Ja, egyébként hogy lehet valaminek ilyen undorító íze? Kóstoltam már krumplisalátát, zöldbablevest, rakott krumplit, de ilyen undorító ízt sosem tapasztaltam, pedig azok sem semmik!

Az idegállapotom a trombózisos idióták miatt sem a legjobb, de amiatt sem, ami a következő két hétben vár ránk. Például, hogy elmúlik-e a felfázásom, ha nem, mit kell tenni. Három vérvételem lesz a héten: 1. D-vitamin, TSH, toxoplazmózis; 2. kombinált tesztes vérvétel; 3. hematológiás vérvétel. Sokan indulnak a Robbantsd fel Clamesa vénáját versenyben. Valaki szinte biztosan sikerrel fog járni, izgatottan várom, ki lesz az. Egyébként a naponta adott injekciók miatt már karmolni tudnám magam, annyira mélységesen idegesít. Néha fáj is, de nem is az a legnehezebb, hanem a lelki része. Fujj, de utálom.

Az egészben az a vicces, hogy a Down-kór meg az Edwards miatt már nem is jut energiám és időm aggódni. Arra viszont jut, hogy szűk két hét múlva el kell mondanom a hírt a munkahelyemen, ahol minden kiderül. Ráadásul két főnököm is van, így teljes a buli. Addig meg takargatom a felpuffadt hasamat mindenki előtt. Még szerencse, hogy nyáron az emberek felszednek pár kilót...

kitkat.gif

Mondtam tegnap Aldricnak, hogy az enyém nem várandósság, hanem terhesség. Mire ő mondta, amit azóta én is belátok, a miénk csak igazán a várandósság! Ennyire még soha senki nem várta, hogy kijöjjön végre az a gyerek onnan és én ismét teljes életet élhessek!:)

De már csak négy hét van addig, amíg karácsonyi díszbe borul a város és vágyakozva, csillogó szemekkel járhatjuk be a Kikát, Ikeát és minden egyebet, megfogdosva minden téli díszt. És persze elgondolkodva azon, hogy egy ilyen over-educated lányt miért késztet visítozásra egy ilyen fogyasztóközpontú, giccses ünnep:

personality.jpg

 

 

Szólj hozzá

karácsony nátha kombinált teszt uh megfázás pajzsmirigy vérvétel felfázás urológus aspirin hematológia down-kór Merckformin Utrogestan Fraxiparine letr hetenkénti