Ez a poszt arról fog szólni, hogyan lettem vegetáriánus az évek folyamán és hogyan szeretném majd a következő terhességemet is így végigvinni.

A családom egyik ága vidéken élt, gyerekkoromban sokat voltam kacsák, libák, disznók, csirkék közt. A nagyszüleim mindig nagyon furcsák voltak a faluban. A nagyim sírt, mikor elvágta a tyúk torkát, a nagyapám sírt, amikor el kellett altatnia a zabi kiskutyákat, és a kacsáikat is név szerint küldték a mezőre legelni. Volt náluk disznóvágás, aminek a végén apu bejött a szobába a gyerekekhez, és kicsit nézte velünk a meséket, és sajnáltuk együtt az állat halálát. Mindig azt mondta, nem kell szomorkodni, ő azért született, hogy nekünk legyen étel az asztalunkon. Emlékszem, hogy nem hitte el ő maga sem. A nagyszüleim sosem voltak barbárok, csak úgy tartották, ez a falusi élet rendje, bár hozzáteszem, hogy egy 11.000-es faluról van szó esetünkben. 

Ők mégis hajlamosak voltak ezeket a szabályokat nem elfogadni. Emlékszem, 10 éves lehettem, mikor a nagymamám mondta, hogy bár lenne más mód is a libák hizlalására, mint a tömés, mert már nem bírja idegekkel. Szerencsére ma már van. Ugyanezt mondta nagyapám is, amikor a kiskutyákat kellett vízbe fojtania. Szerencsére ma már erre is van. Mindig kinézték őket a faluban azért is, mert a kutyáik a verandán alhattak a pamlagon. Sőt, mikor Rézi öreg lett, nagyapámnak kellett levennie onnan, ha kérte, mert a rossz ízületeire nem eshetett rá a kutya. Volt egy cicájuk is anyukám gyerekkorában, aki miatt egyszer a nagyim megégette a kezét, mert a cicát le kellett venni a polcról, nehogy a tűzbe essen.:) Hülyék vagyunk mind.

Én nem kertes házban nőttem fel, de mindig volt valamilyen állatom. Az elején hörcsögökben nyomultam, később volt egy nyuszim is. Most pedig macskám van. Sokaktól hallottam életem során, hogy a kutya a kertbe való, az állatok csak állatok. De sosem hallottam ezt a szűk családomtól. Anyukám kiskorában üvöltve ment be a szüleihez, hogy "anyu, apu, rám nézett a csíkos malacsom". Minden gyereknek és később unokának volt egy-egy kisállata a nagyszüleimnél.

A terhességem alatt undorodtam meg a hústól, majd a vetélésem után hetekig hányinger gyötört minden nap, ami csak akkor javult, ha nem ettem húst. Egyszer később hánytam egy nagyot a hústól, amit valami hülye okból ettem, és azóta testileg jól vagyok. Ekkor el kellett gondolkodnom azon, mi a mi közös történetünk a feldolgozott állatokkal. Mi a bajom ezzel az egésszel? Talán a nagyszüleim ellenszenve a gyilkolás iránt, a felbérelt böllérnek a gyilkolás mámorától vérben és alkoholban forgó szemei gyerekkoromból undorítottak meg a húsevéstől? Azt hiszem, nem teljesen.

Már gyerekkoromban is főleg pulykahús, libahús és később csirkehús került az asztalra. A disznóhús nálunk ritka dolog volt, főleg disznóvágások után kolbász és hurka formájában ettük, és néha volt disznóhús leves. Nekem sosem ízlett igazán, hurkából csak a véreset szerettem, a disznóhús levesből pedig az agyat.:)) A marhahúst mindig utáltam, mert mócsingos, vadhúsokat meg nem ettünk soha. Felnőttként egyre kevesebbszer ettem vörös húst, még a Meki-Burger King helyett is a KFC-t preferáltam. Nem tudom, mi okból, egyszerűen a fehér húst jobbnak találom a gyomrom szempontjából. Még azt sem zárnám ki, hogy valami intolerancia állhat fenn. Apám családjában (külföldi nagyváros) jellemző a nagyrészt vega étkezés (pl. kukoricadara, kukoricaliszt, vega töltött káposzta), még ha ez a "puccos" dolog nincs is így kimondva.:) 

A zöldségekkel és gyümölcsökkel is közeli kapcsolatom van gyerekkoromtól. Anya meg apa mindig táncoltatta őket nekem, mielőtt megettem őket és valahogy a husival ezt sose csinálták. Vagy lehet, hogy azt magamtól megettem és ezért nem volt szükség repülőzésre.:) A zöldségeket és gyümölcsöket imádom, évente megjelenik valami új trópusi gyümölcs a piacon, én azonnal ott vagyok és próbálgatom, melyik ízlik igazán. Így lett pl. óriási kedvencem az avokádó, a koktélparadicsom, a hurma és a licsi.

Újabban teljesen leálltam a hallal, az előző után még néha ettem egy-egy Duna-parti séta esetén hekket, de már azt sem kívánom. Azt nagyon nem szeretném, ha vegánná válnék, mert a tejtermékeket imádom. Lubickolok a kisboltban a százféle sajt között válogatva, és szeretem a tojást is, joghurtokat is. És a tejet meg a kakaót is. A következő terhességemre nézve a Femibionban az orvos szerint minden van, ami kellhet, a tejtermékekben pedig szintén minden van, amire szükség lehet.

De a legfőbb igazság az, hogy ha nem megy, nem kell leerőltetni. Ma már annyi jó és olcsó vega étterem van, és annyi könnyen összedobható recept, hogy nem nehéz így élni.

És akkor a korábban említett etetésemről álljon itt ez a klasszikus videó, aminek reprodukálásával én elfogadtam annak idején a zöldséget, gyümölcsöt.