Túl vagyunk a nehezén :)

Sajnos, a címben és az előző posztban ígért real time közvetítés helyét egy real time visszatekintés veszi át, de abból előreláthatólag 2 is lesz :) Az enyém is főleg címszavakat fog tartalmazni, a higgadt értékelést Clamesára hagyom, ha felébrednek A-val a délelőtti nappingből.

Mit is tanultam tegnap?

1. Vannak jófej taxisok.

F7-re rendeltük a taxit. Ott volt időben. Nem kapott agyérgörcsöt a hordozó látványától. Tempósan, de szabályosan vezetve, fékezgetések nélkül vitt be. Köszönjük neki!

2. Három óra valóságos örökkévalóság.

A Maternityben csak 9 után kezdődött a műtét.  Mi 3/4 7-re értünk be. Bementünk a szobába, kitöltöttünk egy csomó papírt, megbarátkoztunk az elsőre kicsit katonásnak tűnő nővérrel. Aztán vártunk 2 órát. Aztán megjött egy cukipofa, vérprofi műtős, aki "megjött a gólya" kiáltással vitte el Clamesát. Én is mentem, de csak az ajtóig. Ott egy nagy rakás időt vártam. Közben küldtem vagy 10 sms-t és ugyanennyi Viber üzenetet. Már épp azon gondolkodtam, ne kezdjek-e egy Angry birds pályát, amikor kijött értem is a műtős (Clamesát közben érzéstelenítették), megmutatta, hogy kell a maszkot felvenni (uraim: fémcsíkos végével felfelé, hogy az orrhoz tudjuk igazítani!), háló ment a fejemre, aztán indultam be mögötte én is. 

3. A C-section a Maternityben tiszta Vészhelyzet!

Elképesztően profin, elképesztő sebességgel és elképesztő kedvességgel ment bent minden a műtőben. Mikor Clamesát megláttam, be voltam tojva, mert hamuszürke volt az arca, de kiderült, hogy csak ijedt. Kapott oxigént, folyton kérdezgették és velem is kedvesek voltak. Közben kijött A., felemelkedhettem a lepedőn túlra pillantani (ez kicsit úgy hangzik, mint a gimnáziumi latin fordítási leckéimbeli mondatok: feszes, tömör, magyarul szinte érthetetlen), ahogy Clamesa nyitott hasa fölött üvöltött teli torokból, gurgulázva a lila és magzatmázas A.. Kattintottam párat. Ezeket a képeket, ígérem, soha senki nem fogja látni Clamesán és rajtam kívül. Aztán visszaültem, tartottam (ez is mekkora ötlet volt! én foghattam az oxigénes maszkot Clamesának, amitől közelebb mehettem hozzá, tudtunk beszélni és engem is lekötöttek) az oxigénes maszkot. Közben lemosták A-t, rátették kicsit Clamesára, aztán kivitték és már ment is a varrás. Én maradtam, mert Clamesa félt. A bal keze remegett mint a nyárfalevél (hogy is remeg az?). Meghozták a hírt, hogy minden oké A-val. A varrás is kiment. Mindenki mindenkinek gratulált és köszönetet mondott és már mentünk is ki. Amikor lebontották a paravánt és megláttam Clamesa lábát a szülőszékben, meg a sok véres izét, akkor szembesültem vele, mennyire durva dolog is ez az egész. Még élek, nem fogom elfelejteni. Azoknak a férfiaknak, akik nyafognak, hogy a mai fiatalok nyafkák, azoknak kéne a véres műtőt kitakarítaniuk.

4. A. egy csoda

Nem mondom, hogy az apai érzés az valami rózsaszín habos izé. A. egy csodás, meleg, puha, gyönyörű kis majmocska. Nyilván imádom. Ez tény. Az is tény, hogy egy kölyökmacskát is imádnék. 

Ez itt A.:

Ez meg itt a macskája (mert most már az övé is):

Sapienti sat.

Emellett diónyi a gyomrom attól, hogy ezt az egészet mi hoztuk össze. És attól is, hogy mostantól mindig itt lesz velünk. Talán már írtam itt arról, hogy mit értettek fenségesen régen. Na ez valami ilyesmi. Megáll az ész tőle. Egyszerre lenyűgöző és félelmetes. 

A fenségeshez érdemes ismét egy összehasonlítást tenni. Előbb nézzék meg újra A-t, aztán meg nézzék meg ezt a festményt.

Na ugye! 

5. Clamesa egy csoda.

Clamesa nem mártírkodik. Ha fáj, panaszkodik, ha rossz a kedve, kimutatja. De közben fogát összeszorítva, ha kell a betonfalon is átmegy. Átment a betonfalon a vetélés után is, átment a terhesség alatt is, átment a szülés alatt is. Piszokul fáj ám egy nagy műtét sebe. De még jobban fáj a katéterezés után a belül felsebzett húgycső. És piszok ijesztő, hogy órákig nem érzed a végtagjaid, meg hogy utána alig bírsz felállni. Meg hogy mindened fáj. De kibírja. Ezúton üzenem mindenkinek, aki szerint a mai nemzedék nyeszlett, hogy elmehetnek a kurva anyjukba.

6. A délután méznyalás volt.

A. 3170 g, 51 cm, 9 óra 59 a születési ideje, Apgar pontszáma 10/10.  Mindenki dicséri. Gyönyörű is. A haja viszonylag hosszú és fekete. Az egyik - kék - szeme csak ma nyílt ki, a másikkal - kékkel - már tegnap is gyanakodva méregetett 5 centiről :) A. nagyrészt aludt. Délután bejöttek az anyai nagyszülők. A. békés volt és türelmes. Azt hiszem, durván beleszerettette magába a két nagyszülőt. Aztán bejöttek a nővéremék és az édesanyám is. A. most is kimaxolta a cukiságot. Csattogtak a fényképezőgépek, unokahúgom is iszonyú édesen fogadta az unokaöccsöt.

A Maternitysek továbbra is kedvesek és szakszerűek voltak. Clamesa megszenvedett a felkeléssel (6 óra fekvés után elsőre nem ment neki, de másodjára igen), de ők szépen átvezették a nehézségeken. Tisztáztuk a szoptatással kapcsolatos álláspontunkat is. Igen, a jelek szerint tényleg támogatják a szoptatást, nem csak reklámszlogen ez náluk, de elfogadták a helyzetet. Megmutatták a tisztábatevést. Ötször átpelenkáztuk mi is A-t, mert jött a szurok rendesen belőle. Egyszerre meg a feje búbjától a talpáig összepisilte magát, mert nem mertem eléggé összeszorítani a pelenkát.

7. Ha leszáll az éj...

Estére aztán megtanultuk a szülőség első leckéjét. A. nagyon meg volt elégedve a sok alvással és onnantól nem tervezett sem aludni, sem másokat aludni hagyni. Nyöszörgött, csuklott, mocorgott, sírt, bömbölt. Rengeteget volt kézben, amitől mindig rögtön boldogan szuszogott, aztán amint közelítettem az ágyához, rögtön felélénkült.

Hajnali 2-ig bírtuk. A sokat látott éjszakás nővér zokszó nélkül, "elsőre nem is rossz" mosollyal vette át tőlünk A-t. Clamesa megérdemelt alvása végre megkezdődhetett, én pedig némi bűntudattal feküdtem le, hogy egyikükön sem tudtam segíteni. De legalább ott voltam velük. Valahol vicces, hogy még Clamesa hálás ezért nekem, holott ez volt felnőtt életem legnagyobb kalandja. Szóval én köszönöm neki!