Az elmúlt években volt alkalmam elég sokat megfigyelni és végiggondolni, hogy a környezetemben hogyan nevelnek gyereket az emberek és hogy mindez hogy viszonyul a saját beállítódottságaimhoz, értékrendemhez. Persze, tisztában vagyok vele, hogy szép elhatározásokra nem lehet alapítani heti 168 órás, életre szóló elfoglaltságot, amilyen a gyerekvállalás, de azért persze véleménye mindenkinek lehet. Így szép lassan összegyűjtöttem néhány nagy életbölcsességet, amelyeket meg is beszéltünk Clamesával még a teherbeesés előtt. 

A szüleim gyerekkoromban mindig sokat dolgoztak és két idősebb (és nálam évekkel öregebb) testvérem van. Amennyire vissza tudok emlékezni, ez a helyzet azt eredményezte, hogy viszonylag nagy önállóságot élveztünk (legalábbis akkortól, mióta én vissza tudok emlékezni). A szüleim, úgy tűnt, elsősorban nem bizonyos dolgokat erőltettek ránk, hanem figyelni próbálták, kinek mire van hajlama és azt próbálták a maguk eszközeivel támogatni. Én főleg olvasni szerettem és magyarázni. Hát mindig volt könyvem és mindig türelmesen végighallgattak. Akkor is, ha rettentően fárasztó lehetett egy kilencéves gyerek előadását végigvárni a távolsági buszon ülve munka után az athéni demokrácia alkonyának nagy politikusáról, Phokiónról. De ha úgy vesszük, mégiscsak megérte, hiszen ma főleg olvasásból és magyarázásból élek. Nem mintha nem lett elképzelésük arról, mi a jó nekünk, de - én legalábbis így emlékszem - végül valahogy mindig az jött ki, hogy sem idejük, sem elég tekintélyelvű világképük nem volt ahhoz, hogy megpróbáljanak betörni minket. Ennek az autonómiára nevelésnek persze megvan a negatív oldala is (azt látom magamon és a testvéreimen is, hogy mindig próbáljuk magunkat erőseknek mutatni, még akkor is, amikor nem vagyunk azok), de azért számomra ez a mérce.

A bátyámék titkát eddig nem tudtam megfejteni, de a seggemet verném a földhöz örömömben, ha a gyereke(i)m annyira tudná(k) elegyíteni a kortársi szemmel nézve normális kamaszságot a szülők és tanárok által értékelhető teljesítményekkel, mint ők. Bizonyára azért is, mert én inkább a furcsa kamaszok közé tartoztam. A nővérem "módszertanát" könnyebben tudom értékelni: az egyik dolog, amit kezdettől mondtam Clamesának, hogy jó lenne megvalósítani a mi életünkben is, az a tudatos törekvés a kiegyensúlyozottságra a családi élet különféle területei között. Hogy legyen benne élete a szülőnek is, ne csak a gyereknek. Hogy a gyerekeket sokféle inger érje, hogy változatos, színes legyen a gyerekkoruk és hogy lehetőség szerint ne legyenek zseniknek nevelve. Bizonyos dolgokban talán máshol húznék meg határokat (számomra például az internet és a modern kütyük világa olyannyira része az életnek, hogy ezek használatában én a túlzást se tartanám túlzásnak).

A szülők közötti munkamegosztásról főleg a baráti társaságom példáiból igyekeztem tanulni. A szüleim világa nagyon más, mint a mai fiatal szülőké, sőt, bizonyos mértékben a testvéreimé is. Leginkább arra voltam kíváncsi, milyen mértékben jut szóhoz az apa az első időkben. Érdekes módon egészen konzervatív példákat is láttam, ott is, ahol nem vártam, ahol az apa az az ember, aki igazságot oszt, mesét mond, férfias játékokat játszik a gyerekekkel. Olyat is láttam, igaz, csak távolról, ahol - úgy tűnt - az apa szinte teljesen kiszorult a családból. Az is előfordult, hogy az apának csak egyéves kor környékén osztottak lapot, addig inkább kisegítő személyzet tudott lenni egy kétszemélyes játékban, utána viszont gyorsan nőtt a jelentősége. S azt vettem észre, hogy még ott is, ahol a szülők igazi és szoros partneri viszonyban vannak, kívülről nézve úgy tűnhet időnként, hogy a hagyományos munkamegosztás nyomai azért megmaradnak. Ki tudja, talán bizonyos mértékű aszimmetria elkerülhetetlen, de az biztos, hogy én szerettem volna ezt az aszimmetriát az elkerülhetetlen minimum szintjén tartani.          

Ezekről a dolgokról sokat beszélgettünk Clamesával is, aki egy dolgot emlegetett gyakran: hogy az ő szülei mindig is igyekeztek egyenrangú szülők lenni. Neki egyaránt vannak emlékei főző, altatót éneklő apáról, a műemlék előtt a fontos tudnivalókat elmondó anyáról, mint vagány dolgokra tanító apáról és jó beszélgetőpartner anyáról.