2015. nov 12.

67. A héten magzati echocardiographiank volt és élveztük!

írta: Clamesa
67. A héten magzati echocardiographiank volt és élveztük!

Mivel a 20. heti II. genetikai ultrahangon átlagosnál több magzatvizet látott a szonográfus, amelyet szívbaj, cukorbetegség vagy a semmi okozhat, ezért elmentünk ezekre a vizsgálatokra. Mármint, csak az első kettőre. A semmire nem mentünk el:D

A több magzatvizet egyébként okozza az amniocentézis is (amikor magzatvizet vettek a babánktól, aki újratermelte azt jócskán), de a szonográfus erre irányuló kérdésünkre azt mondta, szerinte még annál is több van. Így hát jöjjön az első vizsgálat a sorból: a magzati echocardiographia, azaz a magzati szívultrahang.

Kedden késődélután mentünk a Maternitybe, hogy egy új doki megnézze a baba szívét nagyon alaposan. Végre nőhöz kerültünk (későbbi bejegyzésben tervezek írni arról, mennyire szerettem volna női szülészt választani, de mégsem sikerült. Bementünk tehát K.K.-hoz, a szokásos hightech ultrahangos szobába. Az ultrahang most nem 4D-re, hanem sima 3D-re volt állítva, és fél órán át nézegette nagyon alaposan a baba szívét.

Tudjátok, két dolog volt állatira érdekes ezen a vizsgálaton. Az egyik az, hogy ilyen mennyiségű és mélységű információ befogadására nem vagyunk felkészülve, sőt, ezeket saját testünkről sem tudjuk.:D A másik pedig az, hogy ahogy hallgattuk az egyébként NAGYON INFORMATÍV orvosnő szavait, végig ilyen gondolatok között cikázott az agyunk: "hány kamrának is kell lennie? nem ennél többnek? a piros meg a kék mit jelent, jót? miért nem figyeltem jobban bioszból? miért vezette be Pokorni a kétszintű érettségit? miért nem mentem orvosira?".:D

K.K. nagyon aranyos volt, mondta Aldricnak, hogy üljön csak le mellém a szokott helyre, először mindig a kispapák helyét rendezzük el!:) Ha csak egy erényét mondhatnám el a Maternity-nek, az az volna, hogy a férjem ott számít! Ő a gyermekem apja és az én támaszom is. Ezt eddig máshol nem értették! Miután én felfeküdtem, a hasamat felszabadítottam, rám tette a szokásos uh-fejet és néztük a gyereket. Szabadkozott K.K., hogy ő sajnos olyan diagnoszta, aki előre nem mond semmit, egy 5 perc türelmet fog kérni az elején, amíg csendben nézelődhet. Alighogy ezt kimondta, már mondta is, hogy semmi bajt nem lát, de még nézegessük őt egy picit.

Nézegettük. A magzat végig fickándozott, nyomta a lábát ki a hasamból, és a hüvelyem felé fordítva a fejét csapkodott. Megtudtuk azt is, hogy épp akkor lefelé volt a feje és a baloldalamon sokszor észlelhető kitüremkedés most a lába volt.

Az eredményei jók.

  • véna cava inferior (=alsó üres visszér, a szervezet legnagyobb gyűjtőere) tágassága: 2mm
  • ritmusos szívműködés
  • normális tágasságú kamrák és pitvarok
  • kamra disproportio (=aránytalanság) jelei nincsenek
  • normális mitralis (=balpitvari billentyű) 
  • normális tricuspidalis beáramlási flow (=szívbillentyű beáramlása)
  • atrioventricularis billentyű elégtelenség nincs (=nincs összeköttetésbeli hiba)
  • a nagyerekben az áramlás laminaris (=réteges)
  • conotruncalis anomalia (=redőprobléma) vagy durva septatiós zavar jelei nincsenek (=jól elkülönült részek)
  • perocardialis folyadék nem észlelhető (=ömleny nincs)
  • magzati keringési elégtelenségre utaló jelek nincsenek.

Vagyis, a gyerek sem nagyapámtól, sem nagymamámtól, sem tőlem, sem anyósomtól nem örökölte a szívritmuszavart, vagy egyéb szívbetegséget. Nem tudom, hogy azért-e, mert fiú, vagy csak véletlen szerencse. Gyerekkoromban volt kinőhető szívritmuszavarom, amit sose vizsgáltak többé, csak most 28 évesen az EKG-n (ami tökéletes lett).

A dokinőt megkérdeztem, lehet-e egy sztárfotót kérni magáról a gyerekről is, és rábólintott. Lett ismét egy 2d-s fotónk (amit a szakma 3d-snek hív), nekem valahogy jobban bejön, mint a 4d-s fotó szokott. Íme:

baba1110.jpg

A vizsgálat 20.000 Forintba került.

 

Szólj hozzá

terhesség magzat szív vizsgálat kamra magzatvíz pitvar maternity magzati echocardioraphia magzati szívultrahang magzati szívhang magzati szív szívkamra szívpitvar átlagosnál több magzatvíz sok magzatvíz