A fenti címmel - nem túl szellemesen - Szily László Kitolás című, általam nagyon várt könyvére próbálok célozni. Pontosabban, arra az érzésre, ami akkor fogott el, amikor lelkesen a kezembe vettem, majd rövid olvasás után becsuktam és félretettem, hogy inkább Vajda Zsuzsanna Az ember és kicsinye című könyvet kezdjem olvasni.

Mindkét könyvet nemrég vettük ki a könyvtárból és mindkettőt bizonyos várakozásokkal választottuk ki a tarka-barka nevelési könyvek polcáról. Szilynek lelkes olvasója voltam a megboldogult Cink.hu idejében, Vajda Zsuzsannát pedig még abból az időből ismerem, amikor pár évig Miskolcon dolgoztam. Clamesa maga is kíváncsi volt a két könyvre, mert eléggé lehangolta őt a kínálat (vagy fél órát nézegettük a sok borítót és olvasgattuk a fülszövegeket, egyre fokozódó diszkomfort érzéssel), de egyik kedves barátunktól már eleget hallotta ő is Szily könyvének dicséretét.

Végül mindketten nagyot csalódtunk a Kitolásban. Miért? Mert a könyv alcíme szerint "kalauz leendő apáknak", de valójában a benne leírtakat nagyon jól jellemzi a 2. kötet beharangozójának ez a rövid részlete:

a világért sem venném magamnak a bátorságot, hogy tanácsokat adjak másoknak

És hát, ahogy Clamesával, akivel együtt olvasgattuk a könyvet, egyetértésre jutottunk, így azért nehéz jó könyvet írni. A Kitolás ugyanis - hangulattól függően - jobb-rosszabb Szily-poénok gyűjteménye, amelyeknek egyik közös motívuma a gyerekvárás és a csecsemőkkel való foglalkozás (bár szerintem a közéleti poénok aránya nem sokkal kisebb). De ahogy a szovjet témájú viccek gyűjteménye sem feltétlenül alkalmas a szovjet rendszer megértésére, főleg, ha az olvasónak (miszerint egy "leendő apának", ugye) nincs meg a kellő háttértudása ahhoz, hogy a poénok utalásait teljesen dekódolni tudja, úgy a Kitolás sem okoz túl sok élvezetet annak, aki nem elsősorban random Szily-poénokat akar olvasni, hanem "kalauzt leendő apáknak". Úgy kalauz ez, mint egy kubista festmény igazolványkép. Sehogy.

(A képet innen töltöttem le: http://kieselbach.hu/upload/wysiwyg/images/picasso.jpg)

És akkor azt még nem is mondtam el, hogy sajnos egyáltalán nem annyira jók azok a poénok. A Vakondszex fejezet különösen bántotta Clamesát. És bár engem nem háborított fel, de a poént én sem találtam elég jónak és főleg nem ismertem rá az élethelyzetre. Ezt a példát direkt azért említem, mert itt legalább nekem is vannak saját élményeim. Hát ennyi. Örülök, hogy nem költöttünk rá egy fillért se.

Ami pedig Vajda Zsuzsanna könyvét illeti: érdekes módon, az sem jött be eléggé. Értékeltük benne, hogy korrekt, kiegyensúlyozott képet akar adni, hogy nem szereti a túlzásokat, viszont igyekszik rugalmas lenni. Ugyanakkor azt hiszem, nem tett neki jót, hogy a Kitolással együtt olvastuk és hogy mindketten Spockkal hasonlítottuk össze. Függetlenül attól, hogy ki mit gondol Spock mondanivalójáról, szerintem nagyon vonzó tulajdonsága a könyvének, hogy rengeteget beszél arról, hogy neki milyen konkrét tapasztalatai voltak. Ezzel szemben Az ember és kicsinye a katedráról beszél az emberhez. Bármennyire is szimpatikus többnyire, amit mond, ez a hozzáállás mégis kevésbé volt megnyerő. És néha tartalmi kifogásaink is voltak. Az pedig kifejezetten bosszantott, hogy Vajda könyvében a kisgyereknek gyakorlatilag nincs apja, csak anyja, legfeljebb az anyának van férje. Ha van ugyan, mert néha ez se egészen egyértelmű. Na mindegy.