2016. jan 16.

99. 31. hétnek vége, vágjátok ki belőlem!

írta: Clamesa
99. 31. hétnek vége, vágjátok ki belőlem!

A 31. hét is eltelt, voltunk ultrahangon meg a dokinál, itt írtunk róla. Ott minden rendben volt. Egy dologgal egészíteném ki Aldric beszámolóját, ami engem végleg meggyőzött arról, hogy P.Z.-t válasszuk szülészünknek. Megkérdeztem tőle (is), hogy lehet-e rajtam körömlakk, géllakk a császármetszéskor. Azt mondta mosolyogva, hogy az ilyen alkalmakkor fontos az, hogy legyen rajtunk valami, amitől magabiztosnak érezzük magunkat, és ha nekem ez a körömlakk, akkor támogatja az ötletet.:) 

Ülés. Már csak néhány órára megyek be dolgozni, a többit itthonról csinálom. Nem bírok már egész nap ülni, és felesleges is benn lennem, ha itthon is van net. Szerettem volna sokáig benn dolgozni, de rá kellett jönnöm, hogy (sok magyar kismamával, anyával, nővel és dolgozóval ellentétben):

Pisilés. Reggelente annyira fáradtan ébredek, mint egy majom, aki egész éjjel sót evett és vizet keresett. És úgy is érzem magam. Önkritikusan be kell vallanom, hogy a 8 óra alvás alatt abszolvált 8 pisilés után mindig szoktam inni, mert kiszáradt szájjal ébredek. Ez persze önmaga generálja az újabb kör pisilést.:))

Húgyhólyagfájdalom. Ezen a héten a legnagyobb megpróbáltatás ez volt. Esténként fejvégű magzatunk olyan erővel baszódik neki (bocsánat, de más szót nem tudok rá) a hólyagomnak, hogy úgy érzem, össze fogok esni. És, őszintén be kell vallanom, hogy egyszer még be is pisiltem miatta. Amikor a cseszegetés közben véletlenül pont le tudok ülni egy fotelbe, akkor csak tovább szenvedek, sorozza tovább a hólyagomat. Esténként olyan fél órán keresztül ez a műsor, folyamatosan. Tegnap annyira bőgtem a fájdalomtól, hogy komolyan gondoltam öngyilkosságra. De, talán ez még korai lenne, majd a császáros felkelés után!:D

Totálisan úgy érzem magam, mint a Himymben Ted. Emlékeztek, mikor Marshallal egy csomót vezettek azért, hogy az ország egyik leghíresebb hamburgerét megkóstolják. De hazafelé annyira rosszul lettek az ételmérgezésből, hogy azt ordítozták egymásnak, hogy VÁGD KI BELŐLEM!!!!

Na, esténként mostanában ugyanezt szoktam Aldrictól kérni. Ő meg azt, hogy tartsak ki még pár hétig és akkor ez is fog történni:))

Tegnap egyébként néztünk pár császármetszéses videót. Egyrészt, én, aki nem szeretek és nem is szoktam húst feldolgozni, magam is meg voltam lepve, mennyire nem horrorműtét ez a dolog. Másrészt, kicsit aggódunk Aldricért. Mert ő, ha nem ül majd mellettem, hanem áll (amit azért nem hiszek), akkor látni fogja, ahogyan a szöveteimet átvágják. Főleg, ha úgy dönt, hogy elvágja a köldökzsinórt. Harmadrészt, egy "természetes" szülés sokkal durvább, arról is néztünk videót. Szóval, összességében egyelőre úgy véljük, jót választottunk!:)

hippo.jpg

 

 

 

 

Szólj hozzá

munka szülés ülés vizelés császármetszés pisilés hólyag hólyagfájdalom hetenkénti