Hát eltelt a 27. hét is, és nemrég a 28. hétbe léptünk. HATALMAS koraszülést túlélő eséllyel és a harmadik trimeszter leheletét is érezzük már!:)

Derékfájás és hátfájás. Néha megfájdul a derekam és a hátam. De csak egy rövid időre. Remélem, nem fog fokozódni, vagy erősödni. Tudtam én, hogy a nagy mellek és úszás miatti hatalmas hátizmaim még jól fognak jönni valamikor!:)

Vécémanó. A vasnak mindenki szerint székrekedést kellene okoznia. Gondolom, bennem már akkora szék volt megrekedve, hogy csak az ellenkezőjét tudta kiváltani belőlem. Így, 2 naponta normális székletem van egy ideje, magamtól.:)

Nagy séták. Mostanában hatalmas sétákat tudunk tenni a városban (értsd, 7 km-eket akár) és imádom. Nagyon jó ez a trimeszter, gondolom, még egy ideig ilyen klassz marad.:)

Magzatmozgás. Mostanában a magzat reggel felkel, faltól falig úszik, kinyomja a popóját, aztán megunja és délelőttönként alszik, délutánonként motoz, estére pedig ismét aktívvá válik. Remélem, hogy jól van, de úgy tűnik, hogy igen!:)

Kajálás. Hát, eszem. Egy barátnőm szokta mondani, hogy a terhesek ráfogják az evést a terhességre, meg a hormonokra. Én nem fogom rá semmire, csak eszem.:) A szülés utáni fél évet rászánom majd a sok futásra, úszásra és diétára, és akkor megint szép leszek.:)

Munka. Ezen a héten éreztem először, hogy nyámnyila vagyok. Nem leszek olyan terhes, akit a 39. héten onnan visz el a taxi szülni (vagyis, ugye ők gyalog mennek, mert annyira kemények:D). Jól jön ez az egy hónap szünet, amíg tartanak az ünnepek és a jövő évre átvitt szabinapjaink. Aztán, majd a 31. heti uh méhlepényének érettségi fokától függ, hogy bemegyek-e még valaha dolgozni.

Otthoni munkavégzésben egyeztem meg a főnökömmel, néha egy-egy órányi bejárással, ha fizikailag kell valamit nekem csinálnom majd. Van amúgy valami szomorú abban, hogy soha többé nem megyek be oda. Megyek persze majd Aldrichoz a kicsivel, hogy együtt ebédeljünk, meg az emberek megjegyezhessék, hogy milyen szép kisbaba (és azt meg udvariasan elnyelhessék, hogy "Clamesa, te meg egy tehén vagy, bmeg"). :)) De mégis...GYED után több mint valószínű, hogy nem mehetek oda vissza dolgozni többé, így minden tökre megváltozik. De nagyon izgi!:)

A székeket, foteleket sem bírtam már egy ideje jól az irodában, estére fájt a derekam tőlük és a méhemre is nagy nyomás nehezedett. Sőt, a stresszt se bírtam már túl jól. Már most sem vagyok szuperanyu, mi lesz később...:))

Várakozás. Várom már  a terhesség végét. Várom, hogy legyen annak a másik sztorinak eleje, hogy gyerekünk van. A terhesség sem tarthat örökké, még akkor sem, ha én fél-elefánt módjára egy teljes évig leszek terhes. Várom, hogy itt legyen és nézhessük egész nap, hogy mit csinál. Tényleg, azt sem tudom, mit csinálnak az újszülöttek egész nap.

Várom, hogy Aldric kezébe adják, amíg engem varrnak. Hogy az orvos viccelődjön velem a műtét közben és boldog hangulatban teljenek az első kórházi napok hármasban. Várom, hogy használhassuk a babakocsinkat, várom, hogy betegyük a pihenőszékbe. Azt, hogy éjjel megégessük a kezünket a tápszerrel és röhögjünk rajta. Várom, hogy a cicánk beszéljen a gyerekhez, az meg utánozni próbálja őt, mint Maugli. Várom, milyen lesz az első védőoltás, milyen lesz a körülmetélése utáni felépülés (ha végül a körülmetélés mellett döntünk), vajon tényleg hat-e majd rá az én terhességi influenzaoltásom és nem lesz beteg az első időkben. Hogy milyen anya és apa leszünk, és milyen nagyszülőkké érnek a saját szüleim.

A karácsonyt meg leszarjuk, most valami sokkal érdekesebb dolog történik velünk a zsidó kissrác megszületésének ünneplésénél!