Tegnap a kozmetikus elgondolkodtatott valamiről a terhességemmel kapcsolatban. Azt kérdezte, hogy "és olyan, amit vártál? nem rossz, hogy folyton csesztetik az embert a vizsgálatokkal?". Elámultam azon, hogy milyen intelligens, és el is gondolkodtam.

Nem olyan, mint amit vártam.

Korábban nem tudtam:

• hogy nem tudok majd vécére menni 4 napig, és aztán görcsös hasmenéssel sikerül csak. (azért köszi, Guttalax!)
• hogy a tágabb családom ilyen totális érdektelenségbe fog burkolózni a terhességemet illetően
• hogy kibasznak a munkahelyemről és könyörögnöm kell egy új szerződésért, hogy legyen normális GYED-em.
• hogy nagyjából egy évig - a vetélés miatt - folyamatosan terhes leszek.
• hogy a legkisebb gondot a vérvételek fogják jelenteni az életemben (és ezalatt még a mások által annyira félt cukorterhelést is értem!)
• hogy lehet annyira félni a haláltól, mint ahogy féltem, amikor az amniocentézis eredményére vártunk (a Fraxiparine miatt elvérezhettem volna egy indított szülésben, ha beteg a baba)
• hogy annyira fáradt leszek, hogy a szexuális életünk heti 7 alkalomról, heti 5-re fog csökkenni. és ennyire hiányozni fog a férjem közelsége, és mégsem leszek képes fennmaradni. (köszi, hajnali ébredések, köszi hajnalban is aktív férj)
• hogy milyen nehéz lesz eldönteni, hol húzódik a határvonal a "nem bírok ennyit dolgozni" és a "ma nagyon hisztis vagyok" között
• hogy ennyire érdekes lesz a magzatmozgás
• hogy amikor a Kútvölgyi felől hallok mentőt jönni, el fogom sírni magam, hogy mi lesz, ha majd az én újszülöttemmel száguldanak, mert baj van
• hogy ennyit fogunk nevetni azon, hogy minden mozdulatra böfögök vagy fingok, bármennyire is nem szeretném
• hogy ilyen önzetlenül fogok a magzat javára cselekedni. még baromságokban is. pölö azért nem csinálom az egyik fajta szexpózban, mert éppen arrafelé alszik a magzat.
• hogy ilyen érzés félni az ételektől. az elején a hányás miatt, mostanában a felszaladó kilók miatt. (már 10 kilót híztam, ami 0-s BMI-hez nem rossz, de azért NAGYON durva)
• hogy ennyi emberrel fog összehozni a kismamaságom, akikkel csak ez az egy közös jellemzőnk lesz majd, hogy anyukák vagyunk, semmi más...
• hogy ennyire csodás, segítőkész, okos csapattal fogok szülni a kórházban
• hogy a férjem ennyire be tud majd vonódni a kispapaságba, el tud jönni velem a vizsgálatokra, és a magzat is megteszi azt a szívességet, hogy mindig kalapál, ha Aldric odateszi a kezét
• hogy a szüleimet olyan módon fogja érdekelni a terhességem, hogy nem az unokájuk hordozóját, hanem a lányukat látják bennem továbbra is
• hogy nem veszem személyes sértésnek, ha valaki leszarja, hogy terhes vagyok és emiatt nem elég megértő
• hogy nem fog zavarni, ha mások simogatják a hasamat
• hogy ilyen érzés lesz, amikor valami megrúgja a hólyagomat és 1 mp-re vagyok egy 2 milliós város előtti megszégyenüléstől.
• hogy egy kis vér miatt a vécépapíron hirtelen milyen gyorsan tud az ember taxit rendelni, hogy beérjen azonnal a kórházba
• hogy ilyen jól fogom tűrni a napi oltásokat (amiknek csak néha sírás a vége)
• hogy zavarni fognak az elvárások, amik korábban sosem zavartak
• hogy félni fogok néha a sötét utcán (az ötkerben:D), hogy ha megkéselnek, a magzat vize elfolyik majd
• hogy ennyire tudok a mának élni és szeretni a magzatot, várakozva, de nem vágyakozva gondolni azokra az időkre, amikor már itt lesz velünk a gyerek
• hogy ilyen határozott véleményem lesz bizonyos dolgokról (császármetszés, apa szerepe a baba életében, a kismamák nőiessége, az anyukák nőiessége, a szoptatás, az orvosválasztás, stb.)

A terhesség egy olyan teher viselését jelenti számomra, amelynek a gyümölcse nagyon-nagyon édes és nagyon-nagyon várt, de maga a kihordás nem az. Olyasmi, mint a szilikonmell. Ahhoz, hogy megkapd őket, a műtéten altatnak, ami után fáj a fejed, hegesedik a sebed, fáj, feszít, szúr. De a végeredményért megéri. :)

Igyekszem minden fiatal barátnőmnek/kolléganőmnek elmesélni - persze, ha kérdezik - hogy milyen is lehet a terhesség, mert tudjátok:

Nem elég a fuldokló gyermekeket kimenteni a folyóból. Valakinek el kell indulni felfelé a folyó mentén, és megakadályozni, hogy a gyerekeket bedobálják. /Barbara C. Harris/