A 9. hetet kezdtük ma reggel! Azaz kimaradt a második menzeszem is. A múltkor kimaradt kettő, majd egy napra rá vérezni kezdtem és megjött. Ez ma már nem fog kiderülni.

Továbbra is sokat hányok, sokszor van hányingerem. A szédülés visszatért a héten, az álmosság szerintem ugyanolyan erős még mindig. Este 8 után velem nem lehet mit kezdeni. Ma és tegnap éreztem a méhemet, hogy nehéz. Biztosan tök máshogy néz ki az ember szervezete belülről, mint amit vizionálni tudok a homályos bioszórás emlékeimből, de szerintem a méhem volt. Nem fájt, nem nyilallt, nem görcsölt, csak éreztem, hogy van. Ittam egy Magne B6 ivókapszulát, amitől elmúlt és azóta sem tért vissza, nyilván nem amiatt. A hasamon már kitapintható pukli van, és a méhem alakjára rásimul a hájam. A mellem szerencsére most csak kicsit nőtt, de kurvára fáj. Szerintem ha férfi volnék, nem bírnám. Ha leveszem a sportmelltartót, meg akarok ölni valakit, úgy fáj, hogy nem tartja őket semmi. Puffadok továbbra is minden étkezés után, továbbá reggel és este.

Viszont sírok sokat. Az elmúlt egy hétben a következőkön tört el a mécses:

1. Aldric megmutatta egy tehetségtelen amatőr költő versét. Én iszonyatosan kiakadtam, hogy szegény milyen rosszul ír, hogy mi lesz így a magyar vers jövőjével. Abba kellett hagynom az evést, úgy zokogtam.

2. Néztük a Castle-t: a korábban Quinn doktornőt játszó színésznő kapott benne epizódszerepet. Azon bőgtem el magam, hogy ez a nő mennyire öreg, már nem kell senkinek a szakmában, nincs saját sorozata. És, hogy milyen szörnyű a női sors a beauty-val kapcsolatos szakmákban, mint amilyen a színészet is.

3. Hallottam a rádióban, hogy Jennifer Aniston férjhez ment. Hüppögős sírásban törtem ki a villamosmegállóban, hogy szegény Jen megint boldog lehet. Brad Pitt elhagyta őt egy harcsaszájú nőért, csak mert Jen még nem akart gyereket, hanem a karrierjével akart foglalkozni.

4. Láttam a parkban egy kétlábú kutyát, akinek pótkerék helyettesítette a hátsó lábait és olyan vidáman rohangált körbe-körbe. Elkezdtek potyogni a könnyeim ennek láttán.

5. Szintén a rádióban hallottam, hogy valaki Ellie Goulding koncertre nyert jegyeket és nagyon örült neki, mikor megtudta. Arra gondoltam, milyen jó lehet, hogy valaki annyira rajong valakiért, hogy leégeti magát a rádióban érte, és lelkendezve sikítozik. Én sose tudnék ilyet tenni.

6. Sírtam a Trombózisközpontban. Azon, hogy meghal az embrió EZEK miatt. És, hogy miért vesznek fel inkompetens asszisztenseket helyekre, amikor annyi embernek lenne szüksége munkára. Aztán kifelé azon, hogy milyen rossz lehet a hely vezetőjének, hogy nem tudja ellenőrizni az alkalmazottai tevékenységét megfelelően, és ő esik el pénztől ezáltal.

7. Elfogyott a parasztreggelihez való alap a fagyasztóból. Mióta hoztunk a szüleimtől újat, azóta rá se nézek, a szagát se bírom.:D

Úgy vagyok ezzel az egésszel, mint a Nicsak, ki beszél?-ben Mikey:

"Sírni kell? Rám aztán nem lesz panasz!"