Minden nap van valami okom megbánni azt, hogy teherbe estem.

Az én terhességem betegség és nem pedig állapot. Vannak persze férfiak, és önámító vagy extrém szerencsés nők, akiknek nem betegség. Szerintem, ha 3 havonta vesznek tőled vizeletet, és vért, gyógyszereket szedsz, szurit kapsz, valami belőled táplálkozik, ami kirohaszthatja a fogaidat akár, és utána a végén kijön belőled és 6 hétig vérzel, az igenis betegségtudatot ad az embernek. Nem beszélve arról, hogy utána hetekig nem tudsz majd hegyet mászni!:)

Én magam sokszor érzem magam csapdában, és átverve a kultúránk hazugságai miatt, de mindig van egy "ó de mégis, ne hidd szívem, hogy ez hiába volt". Álljon itt néhány eset: 

1. Mikor gyalog megyek a munkahelyre, mert a kurva BKV-t lehetetlen reggel használni és fulladásig elfáradok. Aztán beérve a munkahelyemre, a meetingen a magzat a mellettem beszélő felé nyomja a fejét, és kíváncsian rugdosni kezd.:)

2. Mikor elképesztően fáj és vérzik a Fraxiparine injekció szúrása. Aztán ránézek a hasamra, és tetszik, hogy ilyen gömbölyű. :)

3. Mikor meglátom a már most is ott mosolygó striákat a hasamon és a derekamon, pedig még alig híztam. Aztán bekenjük a DM-es mamaglück testvajjal a hasamat és az oldalamat, és akkor Aldric nagyon büszkén méregeti a pocimat és azt mondja, hogy ragyogok. :)

4. Mikor fél órája szenvedek a vécén, vérző fenékkel, és elképesztő vastagságú dolgok jönnek ki belőlem. Felállok, a végbélnyílásom összerándul, felhúzom a nacim, aztán a magzat emlékeztet, hogy azért pisilni se ártott volna, hééé, és visszaszaladok.:)

5. Minden egyes ultrahangnál, amikor kiderül valami fatálisnak mondott baj a magzat körül. Ilyen volt, amikor rózsaszíneztem az elején, amikor az orvos 2 héttel kisebbnek látta őt, amikor a kombinált teszt eredménye szerint 220 nőből én lehetek az az 1, akinek Downos a magzata, és a mostani vizsgálat is, ahol a túl sok magzatvizemet látták. Vagyis vagy cukorbeteg vagyok (és már csak a gyümölcsről tudok lemondani), vagy súlyos genetikai gebasz van a magzatnál, vagy csak úgy szimplán koraszülésem lesz a sok víz miatt, ami majd burkot repeszt. És akkor látom őt az ultrahangon, ahogy ficánkol, nézegeti a kezét, és integet az uh fejnek.:)

6. Amikor meeting van, és nekem 2 óra alatt 4-szer kell kimennem pisilni, és az emberek furcsán néznek rám. De a mosdóban mindig énekelek picit a magzatnak halkan, olyasmiket, hogy most visszamegyünk, aztán eszünk meg iszunk.:)

7. Amikor az utcán egy lépés közben egyszerűen hangosan elböfögöm vagy elfingom magam, és csak remélhetem, hogy az emberek a cipőm kopogásának hitték. Aztán arra gondolok, milyen vicces is ez az egész, és mennyire jó végre férfiként élni az életemet.

8. Amikor a gyomorsavam miatt fáj a mellkasom, és minden plázában/tömegközlekedésen rosszul leszek a meleg fűtéstől, sőt, hányni tudnék tőle. Aztán elnevetem magam, hogy milyen szánalmas vagyok, és hogy sosem voltam beteges típus, most behozom!:)

9. Amikor meglátom, hogy a hasamon (ha nem szőrteleníteném) gyakorlatilag Magnum-szerű prém lenne. Ugyanaz más testrészeimmel: most már 3 naponta kell(ene) lábat szőrteleníteni, hetente kell(ene) az altájamat, és naponta kell(ene) a hónaljamat, mert csak nő és nő a szőr. Aztán arra gondolok, milyen jó, hogy fiam lesz, és neki ezeket a dolgokat nem kell egész életében szednie. :)

10. Amikor azon stresszelek, hogy a szerződéseim miatt lehetséges, hogy csak annyi GYED-em lesz, mintha életemben sosem dolgoztam volna. Aztán, arra gondolok, hogy hát persze, akik nem dolgoznak, azoknak sok gyerekük van, így végül is ez a tény önmagában is garantálhatja, hogy megmarad ez a magzat.:)

11. Amikor aggódom, hogy ez most folyás a felfázás/gomba miatt; sima folyás; vagy szivárog-e a magzatvizem. Ezzel kapcsolatban megvigasztalt P.Z., aki azt mondta, hogy a méhszáj zárt és ezt látjuk is az uh-val, és felírt végre valamit a felfázásra.:)

12. Amikor a hülye szedett gyógyszerek és undorító ízű granulátumok miatt öklendezem reggelente. Aztán rájövök, hogy milyen szép csontjai és belső szervei lesznek a kicsinek emiatt!:)

13. Amikor a vérvételen az egy ampullás mérést is zsákvarrótűvel csinálják, felrobbantva a vénámat. Viszont, amíg várunk a sorban egy órát, vicces megjegyzéseket teszünk Aldrickal az asszisztensekre, akik mindenkit hülyének néznek és ordítoznak az emberekkel.:)

14. Amikor arra gondolok, hogy a gyerekvállalás miatt valószínűleg szakmát kell váltanom, és többé nem csinálhatom közvetlenül azt, amit szeretnék. Aztán rájövök, hogy ez egyben azt is jelenti, hogy végre kereshetek tényleges pénzt, mert olyan diplomám is van ám, ami ér valamit!:)

15. Amikor minden evés után kihánytam a teljes étkezést, és még szédültem is utána. De 8-kor legitim volt aludnom, és reggel friss kávéval várt Aldric, hogy el tudjak menni dolgozni egyáltalán.:)

16. Amikor le akarom néha tenni a hasamat, mert már most kezd nehéz lenni a két kölyöknyi magzatvíz miatt. Aztán ránézek az előttem térdelő Aldricra, aki simogatja a hasam alját és próbálja érzékelni, hogy hol is lehet. És aztán a magzat aktívan rugdosódni kezd, hogy itt van az a pasi, aki abból a vicces könyvből olvas fel nekem.:)

17. Amikor ránézek a fizetési csekkemre, és megállapítom, hogy ez nagyrészt elmegy a vizsgálatokra, babacuccokra, és orvosokra, és gyógyszerekre. Aztán eszembe jut, hogy milyen klassz élmény volt a 4D, milyen jó a legújabb uh kép a keretben a polcon, és milyen klasszak azok a György herceges babaruhák, amiket majd megveszünk neki.:)

18. Amikor rettegtem a halvaszüléstől a rossz kombinált teszt eredményt miatt, egészen az amniocentézis eredményéig (ami jó lett). És idegeskedtem az "úgyis minden rendben lesz"-féle okoskodások miatt, és ezerszer megbántam, hogy bárkinek is elmondtuk ezt a terhességet, nem tanulva semmit az előző vetélésből. Aztán, amikor P.Z. hívott, hogy a baba egészséges, olyan gyönyörű lett a világ egy időre, és hiányzott már a jó hír!:)

19. Amikor arra gondolok, hogy legalább 2 ember (altatóorvos, nődoki) látni fog kiterítve meztelenül egy asztalon, és felvágják a hasamat. Ilyenkor két dolog vigasztal. Az egyik az, hogy Aldric ott lesz a fejem mellett, és majd ki fog akadni a kitáruló beleim látványán.:) A másik pedig az, hogy unokanővérem elmesélése alapján a császáros alvása volt a legjobb alvása egész életében!:)

20. Amikor eszembe jut néha, hogy milyen jó lesz fésülgetni a haját, matricát tenni a körmére kistini korában, beszélgetni a menstruációról, és megismerni az első fiút, akit hazahoz. Aztán rádöbbenek, hogy valószínűleg csak egy gyerekem lesz, aki fiú. Majd elkezd azon járni az agyam, hogy vannak azok a cuki György herceges ruhák a boltokban; hogy mennyit fogok röhögni a férjemen, amint úgy szexuális-felvilágosítja a gyereket, hogy vele sose beszélgettek erről a szülei; és hogy Apám milyen boldog lesz, hogy valakivel szerelgethet majd.:)

+1. Amikor azt látom, hogy bár Aldric adta a magzat felének genetikáját, mégis úgy kezeli a rendszer, mint egy senkit. A védőnőnél csak egy szék van, a hematológus tőle nem kérdez a családja betegségeiről, az orvosok kizárólag velem kommunikálnak. Aztán meghatódom, mikor azt emlegeti, hogy szeretné, ha lenne majd minden héten egy fél napom arra, hogy csak a babával legyek, és lenne neki is ideje arra, hogy papa-baba kapcsolatot építhessen ki. Arra gondolok ilyenkor, hogy hiába a rendszer, azért vannak benne egyének is!:)

Egy ennél őszintébb posztra nincs a világ még felkészülve, azt hiszem.